Már csak egy pár nap van hátra, ezért leírom, miért meggyőződésem, hogy keresztény ember nem szavazhat a Fideszre. Tehát semmiképpen sem szavazok a Fideszre,
- mert gyakorlatilag vallást alapított, aminek az istene Orbán Viktor.
- mert a kereszténység álcáját magára húzva tesz gonosz, keresztényellenes tetteket.
- mert megvásárolta, cinkossá fokozta le az egyházakat.
- mert jobbágysorba taszítja az embereket (ld. közmunkások).
- mert a lebutított oktatással megpróbálja elérni, hogy azok a gyerekek, akik nem az elit gyerekei, szintén jobbágyok legyenek.
- mert gyűlöletet szít, ellenségnek mutatja be a másképpen gondolkodókat.
- mert a gyűlöletkampánnyal, amit végzett, az egyszerű emberek agyában összemosta az ellenséget a más bőrszínűvel, más vallásúval.
- mert gátlástalanul lop, és gazdagítja a hozzá tartozó elitet.
- mert azzal, hogy a világ diktátorait szolgálja ki (Putyin, Erdogan, stb.), kivezeti az országot a kultúrnépek közül.
- mert nem tiszteli az emberi szabadságot.
- mert családtámogatás címén a saját gyerekeit támogatja, másokét nyomorba taszítja.
- mert a jogállamiság lebontásával a rendkultuszt építi ki.
- mert a történelemből ismert legaljasabb eszme tetteit utánozva igyekszik kiépíteni a diktatúráját.
- mert nap mint nap remegek azért, hogy az egyházközségemhez tartozó, csodálatos család tagjairól mikor fedezik fel a feltüzelt kopasz suhancok, hogy szírek.
- mert csak a fehér, keresztény, lehetőleg magyar (de mindenképpen európai) férfit tekinti teljes értékű embernek.
- mert 8 év teljhatalom után is csak "elmúltnyócévezni" tudnak.
- mert úgy bontotta le a jogállamot, hogy az elbutított, alattvalóvá tompított embereket még csak nem is érdekli.
- mert rohamosan vezeti ki az országot az európai unióból.
Lehet mondani: "igen, lopnak, de más is lopott"! Valóban, de nem rendszerszintűen, nem ilyen gátlástalanul, és nem a kereszténység mezébe bújva.
Lehet mondani: "jó, jó, hibáznak, de mindenki hibázhat!" De ezek már régen nem hibák. keresztényként tudnunk kell felismerni és nevén nevezni a bűnt.
Lehet mondani: "mások sem lesznek jobbak!" De ennél minden jobb lenne.
Már nem a XX. század elején élünk, de ennek ellenére aktuális a vers.
Radnóti Miklós: Töredék
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra –
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
És sajnos még aktuálisabb a dal. Aki jártas a történelemben, az ezt egyből meglátja.