Sokan tudjátok, csodálatos édesapám volt. Soha a becstelenségnek még az árnyéka sem merült fel nála. Egyenes, sokszor bántóan egyenes volt. Sokakat elriasztott ez a kemény becsületesség, de mindenki biztos lehetett benne, hogy ő soha, semmilyen körülmények között nem támadja hátba. Hogy kitart a társai, a családja, a kollégái, a barátai mellett, bármi is történik. 

Pont, mert ő ilyen volt, kifejezetten sajnáltam azokat, akiknek a szülei nem ilyenek. Hány összetört gyereket, kamaszt láttam, akinek csalódnia kellett, amikor rádöbbent, ki is valójában a szeretett apja/anyja! Amikor elmúlt a feltétel nélküli, gyerekes imádat, és rájött, hogy az ügyesség igazából csalás, mások átverése, a lazaság felelőtlenség, a nagy barátságosságot követi a hátba szúrás. Ezeknek a gyerekeknek égett az arca, fizikailag rosszul voltak, hiszen a szülőt meg nem tagadhatjuk. Ha ő nagyszerű, a dicsőség ránk is kisugárzik. De az aljasság, a gyávaság, a gonoszság is kihat a lemenőkre is.

Kicsit ilyen gyerek voltam/vagyok magam is. Hittem, mert hinni akartam, hogy Egyházam a világon a legszebb, legjobb, legtökéletesebb. Persze-persze, nem vagyunk hibátlanok. Papjaink, püspökeink sem azok. De hittem abban, hogy a kisebb-nagyobb egyéni bűnök, hibák ellenére elmúlt már az a kor, amikor a keresztény alapelveket feladjuk, beállunk egy vezér mögé, és elvtelenül követjük, akár a bűnbe is. Amikor hagyjuk, hogy megvásároljanak minket.

 Amikor a Fidesz másodszor hatalomra került, jobboldali körökben (és a keresztények jelentős része számomra felfoghatatlan módon jobboldali) nagy volt az öröm. Úgy gondolták, az előző időszak ("elmúltnyócév") után jön a megtisztulás. Kicsit népmesei volt a hangulat: a jó király uralkodik, népének boldogságot és jólétet hoz. Ő jó keresztény (bár identitása teljesen bizonytalan: református létére katolikus menyasszonyával metodista lelkész adta össze, két nagyobb gyermekét is ő keresztelte, bár azóta erről nem beszélünk, hiszen ellentétek támadtak köztük), minden tekintetben példakép. Telt-múlt az idő, és ez az ideális vezető kezdte kimutatni a foga fehérjét: a haverok és a családtagok hirtelen meggazdagodtak, a kórházak zuhanórepülésben, miközben a hobbi, a futball minden pénzt felemészt. Trafikok, termőföld... sorolhatnánk napestig. De a mesékben hívők mindent megbocsátanak: ezeket a nemzetközi helyzet okozza, vagy a gyíkemberek, a lényeg, hogy a vezér ugyanúgy feddhetetlen. Főleg, hogy azért az Egyháznak is jutott nem kevés konc: kötelező hit-és erkölcstan, sok milliárd forint a metropólia kiépítésére, Csodák Tornya, stb. Tehát bármi is történik az országban, a vezér keresztény, és így már minden rendben van.

Bevallom, sokáig bíztam benne, hogy csak ilyen hülyék vagyunk. Naiv gyerek szemmel nézzük a világot, nem nézünk a látszat mögé. Ha ez lett volna az igazság, az is rosszul esne, de el tudnám nézni. A hülyeség, a gyengeség bizonyos határig megbocsátható. Azonban lassan világossá vált, hogy nem ez a helyzet. Engedtük, hogy megvegyenek minket, a kormány szolgálatába szegődtünk.

 Mi adta az utolsó lökést? Egyértelműen a menekült kérdés. A kormány embertelen, kíméletlen eszközökkel szeretné távol tartani az országtól a menekülteket. Hogy ebben igaza van vagy nincs, hogy az emberiességet felülmúlja-e a védekezés joga, az itt most nem releváns. A kormány olyan, amilyen. Nem kötik a krisztusi parancsok. De az Egyházat igen. "Éheztem, és ennem adtatok... idegen voltam, és befogadtatok..." teljesen egyértelmű parancs. Minden keresztényt kötelez.

A világ összes keresztényének vernie kéne az asztalt, hogy nem üldözhetjük mi is az üldözötteket. Az ország összes keresztényének ott kéne állnia étellel, itallal a határon. De mi ehelyett kerítést építünk, és aki azon átjön, azt illegális bevándorlónak nevezzük, aki megérdemli sorsát. Én láttam, milyen sebet okoz a szögesdrót. Sosem fogom elfelejteni a széttépett testű gyereket, akinek a jobb vállától a bal térdéig húzódott a gyulladt sebhely, aki már nem is sírt, csak nyöszörgött, amikor feküdt a földön, és az önkéntes orvos tisztította a sérüléseit. Lázas volt, de magyar kórházban nem fogadták. Vizet adtam neki, és az ölemben tartottam, amíg mosták, de éreztem a rohadó hús szagát. Nem hiszem, hogy túlélte. Igen, illegálisan akarta átlépni a határt.

No de mi van azokkal, akik legálisan, a kerítésen nyitott kapukon át szeretnének bejönni? A létező összes nemzetközi jogvédő szervezet felhívta a figyelmet az ott tapasztalt embertelenségekre. Éheznek, szomjaznak az emberek, minden emberi méltóságukat elvesztik, hiszen egy WC sincs, hogy a várakozás napjai, hetei, hónapjai elviselhetők legyenek. A bántalmazások mindennaposak. Természetesen a rendőrség mindent tagad. Aki személyesen lemegy, az általában elszörnyedve tiltakozik a látottak miatt. A történelmi egyházak tagjai nem mennek le.

Tegnap egy érdekes levél jelent meg a témában a gorogkatolikus.hu oldal Lelkiatya válaszol rovatában. Nézzük csak!

Tisztelt Lelkiatya!

Görögkatolikus fiatalember vagyok, és nem tudok mit kezdeni a menekültválsággal kapcsolatos hírekkel. Lelkileg mélyen megrendültem ez előtt a szörnyű helyzet előtt, és félek a jövőtől.
Van pár dolog, amit nem értek. Például, hogy mindenhol arról olvasni, hogy a menekültek muszlimok, pedig tudom, hogy rengeteg keresztény is van köztük, általában ortodox, de akad pár szír katolikus is. Mi a helyzet az ő befogadásukkal? A templomban rendeztek már gyűjtést is a szíriai keresztények megsegítésére, nem tudom, mi a helyzet az ő befogadásukkal?
A másik amit nem értek: Iványi Gábor egy katolikus egyháztól távol álló, kisegyház lelkésze, ha jól tudom, ezért óvatosan kezelem a nyilatkozatait és írásait, viszont ő keresztelte Orbán Viktor gyerekeit, így nem lehet nagyon rossz ember. Ő arra kérte a nagy egyházakat, hogy menjenek le a határra, és saját szemükkel győződjenek meg az ott látottakról. Sajnos nem hallottam róla, hogy a görögkatolikus egyház lement volna. Pedig jó lenne tudni, igazak-e az Iványi Gábor által vázolt dolgok (hogy egyszerre csak 15 embert engedünk be, hogy nincs lehetőségük wc-re menni, hogy rendszeresen bántalmazzák, néha el is rabolják vagy megerőszakolják a „sorból” kiálló migránsokat, stb.), vagy csak valami féle hangulatkeltésről van szó.
Pl.: http://nol.hu/belfold/veceket-vitt-a-menekulteknek-ivanyi-de-eselye-sem-volt-felallitani-azokat-1618281
Orbán Viktor a keresztény politikusok úttörője, ő biztos nem hagyná, hogy ilyen dolgok történjenek emberekkel, akik nagy veszélyt hordoznak, de köztük sokan mégis keresztény testvéreink!

A kérdés valóban roppant összetett, s mindenképp nagy erőfeszítéseket kell tennünk, egyénileg is, hogy minél jobban megértsük. Tudomásom szerint Magyarországnak, a vezetőségnek és a legtöbb magyar embernek az a véleménye, hogy segítenünk kell rajtuk, de elsősorban nem a határon, hiszen az már csak tűzoltás, hanem sokkal inkább otthonaikban. A megértésre való törekvésünknek az is része, hogy halló és értő fülekkel figyeljük a híradásokat. Magyarország már több humanitárius segítséget küldött ki Szíriába, fölszerelt ott egy kórházat, a Katolikus Egyház több alkalommal is kijuttatott oda pénzbeli és egyéb adományokat. Ezekről is vannak híradások, csak korántsem olyan harsogók, mint azok, amelyek valójában nem segíteni akarnak, hanem hangulatot szítani. Az értő hírfigyelésre kézenfekvő példa az említett személynek az esete. Vajon mi volt a célja ennek az egyházi vezetőnek? Ha igazán a segítő szándék, akkor mielőtt nekivág a jótékonykodó útjának, tájékozódik, hogy mivel tudna leginkább segíteni. Ezeken a helyeken jelen vannak az egyházi és állami segélyszervezetek. Nem tudom, kit lehetne megvádolni a határon lévő honfitársaink közül, hogy a sorból kiálló migránsokat rendszeresen bántalmazzák, megerőszakolják?! Aki ilyen hazugságokat terjeszt azokról az emberekről, akik ott vannak jelen ebben a súlyos helyzetben, áldozatos munkával próbálnak segíteni..., nem is találok szavakat, hogy mivel jellemezzem az ilyen rémhírterjesztőket. Bizonyára valóban szükség van wc használatra, s nem derül ki a híradásból, de láthatóan súlyos akadályai vannak ennek. Ezt a hírt megneszelve, a leleményes jóakaró nekivág teherautójával, hogy majd ő megoldja, nyilván azzal a föltételezéssel, hogy akik ott vannak, azok nem akarják megoldani ezt a helyzetet, netán még ő is feltételezi a határon szolgálatot teljesítő katonákról, rendőrökről (?), hogy az említett gaztettekre képesek. Lemegy nagy igazságosztóként, és hogy súlyt adjon cselekedetének, magával viszi a tv stábot is. A terve remekül sikerült. Az egész ország fölkapja a fejét, sokan emlegetik a nevét, ki így, ki úgy. Ő pedig otthonába térve hátradőlhet, hogy megpróbált segíteni, de nem hagyták. A gaztettekkel vádolt szolgálattevők pedig továbbra is ott vannak éjjel-nappal, és próbálnak helytállni. Az ilyen jótékonykodást leginkább azokhoz az embercsempészekhez tudom hasonlítani, akik látszólag jót tesznek az útnak indult migránsokkal, valójában azonban semmi más nem érdekli őket, csak a saját hasznuk. Ezt az esetet csak példaként hoztam fel arra, hogy a híradásokat lehetőleg minél körültekintőbben fogadjuk és úgy alkossunk véleményt."

Miért is annyira felháborító ez a levélváltás? A kérdező tipikus naiv jófiú. Igyekszik jó keresztény lenni. Hisz Orbán Viktorban, bízik benne, hogy a szörnyűségekről nem tud. Hallotta Iványi Gábor kétségbeesett felhívását, hogy a keresztények nézzék meg saját szemükkel, mi folyik a határon, és megerősítést kér, hogy a helyzetet az Egyház megvizsgálta.

A válasz az, ami megdöbbentő. Gyakorlatilag semmi másról nem szól, mint szerecsenmosdatásról ("Magyarország már több humanitárius segítséget küldött ki Szíriába, fölszerelt ott egy kórházat, a Katolikus Egyház több alkalommal is kijuttatott oda pénzbeli és egyéb adományokat.", és Iványi szidásáról ("Az ilyen jótékonykodást leginkább azokhoz az embercsempészekhez tudom hasonlítani, akik látszólag jót tesznek az útnak indult migránsokkal, valójában azonban semmi más nem érdekli őket, csak a saját hasznuk."). (Az már csak mosolyt fakaszt, hogy Iványi annyira "gonosz", hogy persze nem is keresztelhette az orbán-gyerekeket. Pedig ez így történt, még Balog miniszter is elismeri egy interjúban). A visszaélések nem történtek meg (bár nem vizsgáltuk meg a kérdést, de biztos nem!), Iványinak a segítsége is csak hatáskeltés. Ha nem engedik a határon segíteni, akkor ott nem is kell segítség, és kész! Aki meg mást gondol, az rágalmaz. ("Nem tudom, kit lehetne megvádolni a határon lévő honfitársaink közül, hogy a sorból kiálló migránsokat rendszeresen bántalmazzák, megerőszakolják?! Aki ilyen hazugságokat terjeszt azokról az emberekről, akik ott vannak jelen ebben a súlyos helyzetben, áldozatos munkával próbálnak segíteni..., nem is találok szavakat, hogy mivel jellemezzem az ilyen rémhírterjesztőket.").

Egyértelmű: még csak megvizsgálni sem vagyunk hajlandóak, hogy mi folyik a határon. Félünk, hogy amit látnánk, az döntésre kényszerítene: Krisztus (és a menekültek) mellett vagy ellen?

Hát ezért érzem úgy magam, mint a kamaszok, fiatal felnőttek, akik rádöbbennek a szüleik becstelenségére. Sosem tagadnám meg az Egyházat, de a bűne rám is kihat. Fáj, és szégyennel tölt el. És hiába igyekszem tenni a jót, hiába próbálok segíteni. Az Egyház beállt asszisztálni egy bűnös, embertelen rezsim mögé, és ez az Egyház minden tagjának szégyene.

Az Úristen könyörüljön majd rajtunk az utolsó ítélet napján, amikor meglátjuk, hogy Krisztus volt jelen a széttépett testű gyermekben, a megerőszakolt muszlim lányban, a hazatoloncolt, és ott meggyilkolt fiúban! Amikor rádöbbenünk, hogy az egyetlen, legfontosabb parancsot hanyagoltuk el: "Szeresd felabarátodat, mint saját magadat!"