Sok dologról kéne írni, hiszen fontos dolgok történtek az elmúlt időkben. A Fidesz megszerezte ismét a 2/3-ot, ezzel bebizonyítva, hogy a nép most is "csak eledelt kíván", ahogy Petőfi írja (erről majd később születik még bejegyzés). Ábel tesót a Nyíregyházi Egyházmegye püspökévé szentelték (erről nem írok, ez "családi ünnep", görög barátaimmal "házon belül" ünneplek. De azért ide is leírom: Axios!). 

Amiről írok, az az a botrányos eset, ami a Parlament alakuló ülése után történt.

Engem senki nem vádolhat Fidesz-szimpátiával. Tudjátok, hogy veszélyesnek tekintem a kormánypártot, a hazára, az emberekre, Európára és a kereszténységre is. De ami kedden történt, az vérlázító.

Miről is van szó? Az alakuló ülés időpontjára tüntetést hívtak össze. A tüntetők egy része az ülésen vendégként jelenlévő, és éppen távozó református egyházi méltóságokat (Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát) megtámadta: lökdösték, leköpték, gyalázták őket. A végig higgadtan viselkedő rendőrök segítségével jutottak el végül a rájuk váró taxiig.

Ennyi a hír, ami önmagában is felháborító. De vannak olyan részletek a történetben, amikre érdemes odafigyelni:

• Bár a jobboldali sajtó keresztényüldözésnek írja le a támadást, nem erről van szó. Az ottani csőcselék nem tudta, kiket támadott meg. Aki azon a kapun kilépett, az ellenség volt. De ez így elfogadható? Egy idős, és két középkorú férfi távozott, láthatóan nem politikusok. Minden ok nélkül, pusztán, mert ott voltak, gyalázatot érdemelnek? Miféle emberek azok, akik ezt megteszik egy másik, teljesen ártatlan emberrel? És meddig fajult volna? Megverik őket? Meg is lincselik?
• A bal oldali média hangsúlyozza: nem a tüntetők támadtak, hanem egy pár lázító, talán provokátor. Jó volna ezt elhinni, de sajnos nem igaz. Honnan tudom? Nézzétek meg a vérgőzös, gusztustalan kommenteket, amik helyeslik a tettet! Elenyésző azoknak a száma, akik nem értenek egyet a dologgal, és még közülük is sokan megmagyarázzák ("igen, nem volt helyes, ilyet nem szabad csinálni, de érthető volt azért"). És itt már a kemény egyházellenesség is előjön ("ha az Egyház nem politizálna, nem történne ilyen..."), ami végképp baromság, hiszen a támadók nem tudták, kiket támadtak meg.
• A tüntetés szervezői nem határolódtak el a támadástól. Azonnal ki kellett volna jelenteni, hogy vérlázítónak tartják a dolgot, és a felvétellel rohanni a rendőrségre feljelentést tenni.
• A jelen lévő tüntetők közül egy sem volt, aki a megtámadott emberek mellé állt volna.
• Az ellenzéki pártok közül egyedül a Jobbik ítélte el a támadást, és személy szerint Karácsony Gergő (ezt a listát szívesen folytatom, ha azóta más is). A többiek miért nem? elfogadhatónak tartják?

Ezek miatt azt mondom (bár nem örülök neki): a tüntetések ezzel az egy aktussal elvesztették legitimációjukat, tisztaságukat. A Fidesz iránt harag nem terjedhet ki odáig, hogy mindenkit, akinek nem tetszik a képe (vagy hogy jelen volt valahol, felvett valamilyen ruhát, stb.) lámpavasra húzunk. Ez 2006 szintje, amikor mert Gyurcsány "elkúrta", felégették a "hős tüntetők" a belvárost.

De a támadásban egy pozitívum van: a három keresztény rendkívüli, csöndes bátorsága. Ahogy a két fiatalabb közrefogta az idős Huszár Pált, nehogy elessen, nehogy őt érje a köpés, a bántalmazás. Ahogy egymást védve, óvva állták a gyalázatot, vissza sem szólva, követve Mesterüket, aki a bántást "alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját." (Iz, 53, 7). Ahogy azóta sem szidják a támadókat, nem követelnek habzó szájjal megtorlást. Gyakorlati leckét adtak nekünk a kereszténységből. 

Már csak egy pár nap van hátra, ezért leírom, miért meggyőződésem, hogy keresztény ember nem szavazhat a Fideszre. Tehát semmiképpen sem szavazok a Fideszre, 

• mert gyakorlatilag vallást alapított, aminek az istene Orbán Viktor.
• mert a kereszténység álcáját magára húzva tesz gonosz, keresztényellenes tetteket.
• mert megvásárolta, cinkossá fokozta le az egyházakat.
• mert jobbágysorba taszítja az embereket (ld. közmunkások).
• mert a lebutított oktatással megpróbálja elérni, hogy azok a gyerekek, akik nem az elit gyerekei, szintén jobbágyok legyenek.
• mert gyűlöletet szít, ellenségnek mutatja be a másképpen gondolkodókat.
• mert a gyűlöletkampánnyal, amit végzett, az egyszerű emberek agyában összemosta az ellenséget a más bőrszínűvel, más vallásúval.
• mert gátlástalanul lop, és gazdagítja a hozzá tartozó elitet.
• mert azzal, hogy a világ diktátorait szolgálja ki (Putyin, Erdogan, stb.), kivezeti az országot a kultúrnépek közül.
• mert nem tiszteli az emberi szabadságot.
• mert családtámogatás címén a saját gyerekeit támogatja, másokét nyomorba taszítja.
• mert a jogállamiság lebontásával a rendkultuszt építi ki.
• mert a történelemből ismert legaljasabb eszme tetteit utánozva igyekszik kiépíteni a diktatúráját.
• mert nap mint nap remegek azért, hogy az egyházközségemhez tartozó, csodálatos család tagjairól mikor fedezik fel a feltüzelt kopasz suhancok, hogy szírek.
• mert csak a fehér, keresztény, lehetőleg magyar (de mindenképpen európai) férfit tekinti teljes értékű embernek.
• mert 8 év teljhatalom után is csak "elmúltnyócévezni" tudnak.
• mert úgy bontotta le a jogállamot, hogy az elbutított, alattvalóvá tompított embereket még csak nem is érdekli.
• mert rohamosan vezeti ki az országot az európai unióból.

Lehet mondani: "igen, lopnak, de más is lopott"! Valóban, de nem rendszerszintűen, nem ilyen gátlástalanul, és nem a kereszténység mezébe bújva.

Lehet mondani: "jó, jó, hibáznak, de mindenki hibázhat!" De ezek már régen nem hibák. keresztényként tudnunk kell felismerni és nevén nevezni a bűnt.

Lehet mondani: "mások sem lesznek jobbak!" De ennél minden jobb lenne.

Már nem a XX. század elején élünk, de ennek ellenére aktuális a vers.

Radnóti Miklós: Töredék

Kereszténynek lenni veszélyes. Ma, 2017-ben ugyanúgy, mint 1950-ben, vagy mint 60-ban volt. Csak más veszélyek leselkednek ránk. Nézzük, mik ezek!

1. Az élet elvesztésének a veszélye

Sok hely van a világban, ahol a kereszténységet, Krisztus tanításának a követését tiltják. Aki Észak-Koreában előáll azzal, hogy ő keresztény, hamar egy munkatáborban találhatja magát! És ott bizony heteken, vagy hónapokon belül meghal. Egyes arab államokban, sőt, Kína bizonyos részein (gyakorlatilag Pekingen kívül mindenhol), és még a világban sok helyen hasonló a helyzet. Hamar elveszítheti a keresztény ember az életét. Éppen ezért talán furcsa lesz, amit mondok: szerintem (!!!) ezek a "legkevésbé" veszélyes helyek ma a Krisztust követők számára. A kérdés feketén-fehéren áll: keresztény vagy, vagy sem? Erre kell választ adni. És az igen válaszban ott a hősiesség, a világ csodálata, és a vértanúk koronája... Ne értsetek félre: nem hiszem, hogy meghalni könnyű. De a döntés akkor is világos. És aki igent mond, és meghal, az bízhat Krisztus kegyelmében. Aki pedig bár szeretne, de (félelemből, kínzások hatására) nem tud igent mondani, az is bízhat ebben a kegyelemben. Elvenni csak a földi életet tudják. A lélek ebben az esetben érintetlen marad.

2. A közömbösség veszélye

 Vannak helyek a világon, ahol a kereszténységről egyszerűen nem illik beszélni. "A vallás magánügy!"-mondják. Itt nehéz kiállni, és büszkén, bátran kimondani, hogy a kereszténység nem egy vallás, nem egy szokásgyűjtemény. Nem tiltja senki, hogy vasárnap templomba menj, de furán néznek, ha böjtölsz, ha erődön felül jót teszel másokkal. Ha valóban Krisztus tanítása szerint élsz. És (valljuk be) ez nem is mindig könnyű. Hiszen nem fekete-fehér a világ! Miért nem elég az, ha néha (esetleg minden vasárnap) templomba megyek, egyházadót fizetek, adóm 1%-ról is rendelkezem, és közben élem életem, ahogy a többiek? Miért kéne nekem büdös csövesekkel lelkizni, tetves cigánykölykök fejét simogatni, elviselhetetlen vénasszonnyal bájcsevegni, fogyatékos emberek nyálát törölgetni, idegesítő férjet, házsártos feleséget elviselni? Miért kéne Krisztus parancsát (szeresd felebarátodat, mint saját magadat) annyira komolyan venni? Itt a veszély nem az élet elvesztése, hanem a "belesimulás a vonalakba". Az életemet semmi nem veszélyezteti, a jólétemhez, kényelmemhez viszont foggal-körömmel ragaszkodom!

Ezzel az a baj, hogy bár "papíron", a hivatalos statisztikák, a kereszteltek anyakönyve szerint keresztény az ember, igazából távolabb van tőle, mint az a koreai keresztény, aki megtagadja Krisztust. Mert ő ezt élete végéig bánja, és (pont ezért) bizakodhat a megbocsátásban. De mi nem bánjuk, hogy a könnyebb életet választjuk, hiszen "nem kell annyira radikálisnak lenni", "a vallás magánügy", "ennyit csak megérdemlek". Meg vagyunk keresztelve, de a krisztusi radikalizmust, a másik ember szeretetét, elfogadását elutasítjuk. Megválogatjuk, ki a felebarátunk, elit-klubként működünk (azért illik ma a civilizált világban "jó kereszténynek" lenni!), de a valódi kereszténységhez, a Krisztusért hozott lemondáshoz semmi közünk nincs (még meg is magyarázzuk, hogy az a "szerzetesek dolga").

Ez a veszély sokkal komolyabb, mint a fizikai halál. A közömbösség az üdvösséget veszélyezteti. Ez fenyegeti ma Európát és Észak-Amerikát. Egészen a közelmúltig ez fenyegetett minket is. De most eljött egy ennél is sokkal komolyabb veszély.

3. A bálványimádás

Amióta társadalmak léteznek, a világi vezetők mindig igyekeztek maguknak megnyerni az egyházak támogatását. Így volt ez már az őskori embernél (a varázslók dolga megszerezni a szellemek segítségét), Egyiptomban (a fáraó az isten fia), a Római Birodalomban (a császár a pontifex maximus), és a középkorban is (a király Isten által kiválasztott, az ő kegyelméből uralkodik).

A modern társadalom, az állam és az egyház szétválasztása megállította ezt a trendet. Persze, a támogatás most is fontos, ezért a normális vezetők igyekeznek biztosítani az egyházak jóindulatát. De a választott tisztségviselők nem tulajdonítanak maguknak szakrális jelentőséget. Egészen a közelmúltig ez nálunk is így volt, amikor bekövetkezett (számomra érthetetlenül) valami. A kormánypárt egyszeriben vallássá lett.

Honnan gondolom ezt?

- Ha valaki kritizálja, a hívek nem racionális válaszokat adnak, hanem személyes támadásként, legbensőbb valójukat érintő bántalomként reagálnak. Nem a pártjukat, hanem az életük értelmét látják elutasítva.

- A hitet tűzzel-vassal terjesztik, a másképp gondolkodókat eretnekeknek, nemzetárulóknak tartják. Fizikailag nem pusztítják el, de főleg azért, mert nincs rá lehetőségük (nézzük csak meg a fideszes kommenteket!).

- A hibákat, bűnöket nem veszik észre, ha meg már nem lehet "nem látni", akkor másokra való mutogatással magyarázzák ("ők többet loptak").

- Isteni erőt tulajdonítanak tárgyaknak (szent korona, szent magyar föld, stb.)

- A miniszterelnöknek isteni erőt, küldetést tulajdonítanak.

Mi is az igazi baj ezzel? Bálványimádók mindig voltak, és mindig lesznek, ezen nem tudunk változtatni. Csakhogy a mai bálványimádók egyben (névleg) keresztények is.

Miért mondom, hogy névleg? Mert annak vallják magukat, sokan egyházi tisztségeket viselnek, legtöbben templomba is járnak, de 

- gyűlölet van bennük a másképpen gondolkodók iránt, tehát Krisztus tanításának a lényegét utasítják el,

- megkülönböztetik az embereket nem, faj, vallás szerint,

- elutasítják a pápát, egyes püspököket ("demens vénember, vén marha" pápa, "migránssimogató eretnek" püspök),

- elutasítanak egyes dogmákat ("Krisztus a keresztényekért halt meg").

A mai Magyarországon a legveszélyesebb kereszténynek lenni. Az életünk nincs veszélyben, de fenyeget a nyugat "kényelmes" kereszténységének a csábítása és a bálványimádás, "orbánhívőség" is. Ha pedig mindkét csapdát elkerüljük, saját keresztény testvéreink küldenek virtuális máglyára, mint "migránssimogató hazaáruló libsit".

Ahogy szeretett és nagyra becsült tanárom mondogatta mindig: "Mi magyar görög katolikusok vagyunk." A világegyház, Ferenc pápa többször felemelte már a szavát a "kényelmi-kereszténység" ellen, Nagyon fontos lenne, hogy magyar katolikus egyházunk is elhatárolódjon az orbánizmustól, felemelje a szavát, és segítse híveit, hogy végre hazataláljanak Krisztushoz, és úgy éljenek, ahogyan ezt Ő akarja.

"Szeresd felebarátodat, mint saját magadat", akkor is, ha migráns, ha liberális, ha fideszes, ha cigány, ha meleg, ha sokgyerekes, ha vállalatigazgató, ha közmunkás. Ennyi kell, és nem több.

A közelmúltban kipattant események miatt nálunk is egyre nagyobb szerepet kap a közbeszédben a zaklatás. Pontosabban: a szexuális zaklatás. Nők, lányok, ritkábban férfiak állnak elő azzal, hogy 20-10-5-1 évvel ezelőtt hogyan zaklatták őket a munkahelyen/iskolában/utcán/villamoson.

Ezzel egyidőben az ellentábor is megjelent, akik szerint ezek a dolgok meg sem történtek, ha igen, akkor nem úgy, ha úgy, akkor sem kell róla beszélni, minek felfújni, meg amúgy is, már udvarolni sem szabad? Éppen ezért tartom fontosnak tisztázni, mi is a zaklatás.

A legfontosabb: a zaklatás nem a szexről szól! Ez a hatalomgyakorlás, a magamutogatás egy módja. A zaklató megmutatja, hogy bármit megtehet: azt mond, amit akar, azt tesz, amit akar, akár a testedhez is érhet, és te úgysem tehetsz semmit. Nem számít, mennyire vagy kihívó, vagy szép, vagy fiatal! A 10 éves, kétcopfos iskolás kislány ugyanúgy részesül belőle, mint az 50-es nő, vagy (ritkábban ugyan, de előfordul), mint a fiatal fiú.

A zaklatás majdnem minden nőt érint (férfiakat kevesebbet, de azért ott is előfordul). Mindegy, hogy ki, hiszen (pont mert nem a szexről szól) még csak tetszenie sem kell annak, akit kipécéz a zaklató. Én nem voltam még 10 éves, amikor először átéltem, és ma is előfordul (40 felett), pedig nem voltam soha sem szép, sem kihívó. Mások is ezt tapasztalták.

Nézzük hát, mi nem zaklatás, és hogyan válhat mégis azzá!

1. Ha tetszik valaki a munkahelyen/iskolában, az nem zaklatás. Ha ezt szóvá is teszed, az sem. De amíg a "gyönyörű szemeid vannak!" nem zaklató, az "egész éjjel b...sznám azt a csinos kis s...ggedet" már bizony az.
2. Ha közeledünk valakihez, az nem zaklatás. De a "megiszunk együtt egy kávét?" nem ugyanaz, mint az "úgyis megb...szlak, nem úszod meg, neked is jó lesz". 
3. Ha tetszik egy idegen, azt egy mosollyal is ki lehet fejezni. Sokan mondják, a nők bele is halnának, ha nem kapnának visszajelzéseket arról, hogy jól néznek ki. Biztos sokan vannak ilyenek, de egy vadidegentől a "szia cica, van gazdád?" a "ma rád fogom kiverni" és hasonló "szellemes" beszólások bizony senkinek nem esnek jól! Sőt, az általam ismert legtöbb nő annak sem örül, ha általa egyáltalán nem ismert emberek végigmérik, gyakorlatilag levetkőztetik a szemükkel (ez nem azonos az elismerő pillantással!), és megjegyzést (akár dicsérő megjegyzést) tesznek rá.
4. Idegent, vagy alárendeltet akaratán kívül megérinteni szigorúan tilos! Azokon a testfelületeken meg pláne, ahol az ember a partnerét szokta (gyengébbek kedvéért: nem nyúlunk a másik ember arcához, melléhez, lábához, fenekéhez, nemi szerveihez). Minden ilyen zaklatás!

Ha nem látod a különbséget a példák között, akkor nézzük fordítva. Vegyünk egy 35 éves, átlagos, farmer-pólós férfit. Elismerésnek venné, ha egy általa nem vonzónak látott (magyarul rusnya) nő vagy nagydarab, erős férfi

1. a munkahelyén közölné, hogy "most elmegyünk, és kiny...lsz/lesz...psz"?
2. a villamoson megmarkolná a nemi szervét?
3. közölné, hogy akkor kap előléptetést, ha "okos és kedves" lesz?

Érdekes módon ezeket senki sem tartja viccesnek, sőt, akit ilyen ér (előfordul!), az mélységesen megsértve, megalázva érzi magát. Higgyétek el, a nő is.

Tehát, kedves fiúk/férfiak! Lányoknak/nőknek "beszólni", őket taperolni nem vicces. Kocsiból kifütyülni sem az. Építkezésről kiszólni sem az. És ezt a trendet ti tudjátok megállítani, méghozzá azzal, hogy nem röhögtök, ha ilyet láttok, hanem leállítjátok a zaklatót. És ne gondoljátok, hogy a párotokkal/húgotokkal/lányotokkal/anyátokkal nem fordul elő, csak azért, mert nem látjátok! (Megsúgom, az egyedül lévő nőket éri leggyakrabban zaklatás. Ha ott vagytok, nem is fogjátok észrevenni, hiszen nem lesz ilyen!) Ne bagatellizáljátok el, ha elmondják, mi történt! Neki ez olyan, mintha veletek egy homokos (melegekkel: rusnya csaj) kezdett volna ki.

Kedves lányok! Higgyétek el, nem titeket minősít az, ha zaklatnak. Mondjátok el mindenképpen, legalább egy barátnőnek, anyátoknak, párotoknak! Ha nem megértő, akkor másnak! De ne maradjon bennetek a megbántottság, ne 20 év múlva jöjjön elő.

TV, rádió, internet, óriásplakátok, telefonos hívogatás, szórólapok: mindenhonnan ömlik, hogy szavazzunk NEM-mel. Hát ezt most meg is teszem.

NEM! Nem akarom, hogy az EU (és nem Brüsszel, az egy város!) a megkérdezésem nélkül ide bárkit betelepítsen. Még szerencse, hogy nem is akar.

NEM! Azt sem akarom, hogy Orbán hozzon ide pénzes bevándorlókat. Ellentétben az EU-val, ő akarja, és meg is teszi. De én nem akarom (kérdés, hogy erről nem kérdeznek meg).

NEM! Nem akarom, hogy háborús menekültek ellen gumibottal, könnygázzal lépjünk fel, kerítést húzzunk, börtönszerű táborokat alkalmazzunk. Az embertelenségre nincs mentség. Az Isten óvjon minden keresztényt, aki ez ellen nem emeli fel a szavát!

NEM! Nem akarom, hogy a legokosabb, legértékesebb gyerekeink külföldre menjenek tanulni, dolgozni, mert itt kilátástalannak látják az életet!

NEM! Nem akarom, hogy az oktatás, az egészségügy fejlesztése helyett a vezér hobbijára költsük a rendelkezésre álló forrásokat!

NEM! Nem akarom, hogy közhivatalnokokat fogjanak be kampányolni egy politikai cél mellett. Mindegy, mi ez a cél, erre senkit sem lenne szabad kényszeríteni.

Nem! Nem akarom, hogy keményen dolgozó szociális szakemberek (a kollégáim) esetenként évtizedes tapasztalatokkal, hatalmas empátiával végzett, igen kemény munkával, amit legtöbben képtelenek lennének elvégezni (fogyatékkal élők gondozása), minimálbért kapjanak, és hónap végén azon kelljen számolgassanak, hogy a gyereknek tízórait, vagy matekfüzetet vesznek, mert mindkettőre már nincs pénz! A dolgozói szegénység az ország szégyene. statisztikákat lehet mutatni arról, hogy nőnek a bérek, de aki nem bankigazgató macája, az bizony szegénységben él akkor is, ha keményen dolgozik.

NEM! Nem akarom, hogy... és itt mindenki gondolja, ő maga mit nem akar! Biztos ezeregy dolog van még, valószínűleg mind fontosabb a kormány buta kérdésénél, amit valóban senki nem akar (még az EU sem).

De a legfontosabb, amit nem akarok: NEM AKAROK GYŰLÖLETBEN ÉS FÉLELEMBEN ÉLNI! Márpedig ez a kampány erről szólt: gyűlöljünk és féljünk valakiktől, akiket nem ismerünk. Akikről valamit mondanak nekünk, amire semmi, de semmi bizonyíték nincs. Ismétli magát a történelem! Nem is olyan régen volt, még 100 éve sincs, amikor egy embercsoportot minden valós bűn nélkül rekesztettek ki, zártak be majd pusztítottak el, a nagy tömegek asszisztálásával. Megint ezt tesszük?

Akkor ilyen képekkel hergelték a közvéleményt:

vagy 

Most ilyennel:

Talán vasárnap meglátjuk, hogy Magyarország valóban NEM- mel szavaz. a gyűlöletre, és az intoleranciára. tehát szavazz NEM- mel ezekre, és maradj otthon!

 Sokan tudjátok, csodálatos édesapám volt. Soha a becstelenségnek még az árnyéka sem merült fel nála. Egyenes, sokszor bántóan egyenes volt. Sokakat elriasztott ez a kemény becsületesség, de mindenki biztos lehetett benne, hogy ő soha, semmilyen körülmények között nem támadja hátba. Hogy kitart a társai, a családja, a kollégái, a barátai mellett, bármi is történik. 

Pont, mert ő ilyen volt, kifejezetten sajnáltam azokat, akiknek a szülei nem ilyenek. Hány összetört gyereket, kamaszt láttam, akinek csalódnia kellett, amikor rádöbbent, ki is valójában a szeretett apja/anyja! Amikor elmúlt a feltétel nélküli, gyerekes imádat, és rájött, hogy az ügyesség igazából csalás, mások átverése, a lazaság felelőtlenség, a nagy barátságosságot követi a hátba szúrás. Ezeknek a gyerekeknek égett az arca, fizikailag rosszul voltak, hiszen a szülőt meg nem tagadhatjuk. Ha ő nagyszerű, a dicsőség ránk is kisugárzik. De az aljasság, a gyávaság, a gonoszság is kihat a lemenőkre is.

Kicsit ilyen gyerek voltam/vagyok magam is. Hittem, mert hinni akartam, hogy Egyházam a világon a legszebb, legjobb, legtökéletesebb. Persze-persze, nem vagyunk hibátlanok. Papjaink, püspökeink sem azok. De hittem abban, hogy a kisebb-nagyobb egyéni bűnök, hibák ellenére elmúlt már az a kor, amikor a keresztény alapelveket feladjuk, beállunk egy vezér mögé, és elvtelenül követjük, akár a bűnbe is. Amikor hagyjuk, hogy megvásároljanak minket.

 Amikor a Fidesz másodszor hatalomra került, jobboldali körökben (és a keresztények jelentős része számomra felfoghatatlan módon jobboldali) nagy volt az öröm. Úgy gondolták, az előző időszak ("elmúltnyócév") után jön a megtisztulás. Kicsit népmesei volt a hangulat: a jó király uralkodik, népének boldogságot és jólétet hoz. Ő jó keresztény (bár identitása teljesen bizonytalan: református létére katolikus menyasszonyával metodista lelkész adta össze, két nagyobb gyermekét is ő keresztelte, bár azóta erről nem beszélünk, hiszen ellentétek támadtak köztük), minden tekintetben példakép. Telt-múlt az idő, és ez az ideális vezető kezdte kimutatni a foga fehérjét: a haverok és a családtagok hirtelen meggazdagodtak, a kórházak zuhanórepülésben, miközben a hobbi, a futball minden pénzt felemészt. Trafikok, termőföld... sorolhatnánk napestig. De a mesékben hívők mindent megbocsátanak: ezeket a nemzetközi helyzet okozza, vagy a gyíkemberek, a lényeg, hogy a vezér ugyanúgy feddhetetlen. Főleg, hogy azért az Egyháznak is jutott nem kevés konc: kötelező hit-és erkölcstan, sok milliárd forint a metropólia kiépítésére, Csodák Tornya, stb. Tehát bármi is történik az országban, a vezér keresztény, és így már minden rendben van.

Bevallom, sokáig bíztam benne, hogy csak ilyen hülyék vagyunk. Naiv gyerek szemmel nézzük a világot, nem nézünk a látszat mögé. Ha ez lett volna az igazság, az is rosszul esne, de el tudnám nézni. A hülyeség, a gyengeség bizonyos határig megbocsátható. Azonban lassan világossá vált, hogy nem ez a helyzet. Engedtük, hogy megvegyenek minket, a kormány szolgálatába szegődtünk.

 Mi adta az utolsó lökést? Egyértelműen a menekült kérdés. A kormány embertelen, kíméletlen eszközökkel szeretné távol tartani az országtól a menekülteket. Hogy ebben igaza van vagy nincs, hogy az emberiességet felülmúlja-e a védekezés joga, az itt most nem releváns. A kormány olyan, amilyen. Nem kötik a krisztusi parancsok. De az Egyházat igen. "Éheztem, és ennem adtatok... idegen voltam, és befogadtatok..." teljesen egyértelmű parancs. Minden keresztényt kötelez.

A világ összes keresztényének vernie kéne az asztalt, hogy nem üldözhetjük mi is az üldözötteket. Az ország összes keresztényének ott kéne állnia étellel, itallal a határon. De mi ehelyett kerítést építünk, és aki azon átjön, azt illegális bevándorlónak nevezzük, aki megérdemli sorsát. Én láttam, milyen sebet okoz a szögesdrót. Sosem fogom elfelejteni a széttépett testű gyereket, akinek a jobb vállától a bal térdéig húzódott a gyulladt sebhely, aki már nem is sírt, csak nyöszörgött, amikor feküdt a földön, és az önkéntes orvos tisztította a sérüléseit. Lázas volt, de magyar kórházban nem fogadták. Vizet adtam neki, és az ölemben tartottam, amíg mosták, de éreztem a rohadó hús szagát. Nem hiszem, hogy túlélte. Igen, illegálisan akarta átlépni a határt.

No de mi van azokkal, akik legálisan, a kerítésen nyitott kapukon át szeretnének bejönni? A létező összes nemzetközi jogvédő szervezet felhívta a figyelmet az ott tapasztalt embertelenségekre. Éheznek, szomjaznak az emberek, minden emberi méltóságukat elvesztik, hiszen egy WC sincs, hogy a várakozás napjai, hetei, hónapjai elviselhetők legyenek. A bántalmazások mindennaposak. Természetesen a rendőrség mindent tagad. Aki személyesen lemegy, az általában elszörnyedve tiltakozik a látottak miatt. A történelmi egyházak tagjai nem mennek le.

Tegnap egy érdekes levél jelent meg a témában a gorogkatolikus.hu oldal Lelkiatya válaszol rovatában. Nézzük csak!

Tisztelt Lelkiatya!

Görögkatolikus fiatalember vagyok, és nem tudok mit kezdeni a menekültválsággal kapcsolatos hírekkel. Lelkileg mélyen megrendültem ez előtt a szörnyű helyzet előtt, és félek a jövőtől.
Van pár dolog, amit nem értek. Például, hogy mindenhol arról olvasni, hogy a menekültek muszlimok, pedig tudom, hogy rengeteg keresztény is van köztük, általában ortodox, de akad pár szír katolikus is. Mi a helyzet az ő befogadásukkal? A templomban rendeztek már gyűjtést is a szíriai keresztények megsegítésére, nem tudom, mi a helyzet az ő befogadásukkal?
A másik amit nem értek: Iványi Gábor egy katolikus egyháztól távol álló, kisegyház lelkésze, ha jól tudom, ezért óvatosan kezelem a nyilatkozatait és írásait, viszont ő keresztelte Orbán Viktor gyerekeit, így nem lehet nagyon rossz ember. Ő arra kérte a nagy egyházakat, hogy menjenek le a határra, és saját szemükkel győződjenek meg az ott látottakról. Sajnos nem hallottam róla, hogy a görögkatolikus egyház lement volna. Pedig jó lenne tudni, igazak-e az Iványi Gábor által vázolt dolgok (hogy egyszerre csak 15 embert engedünk be, hogy nincs lehetőségük wc-re menni, hogy rendszeresen bántalmazzák, néha el is rabolják vagy megerőszakolják a „sorból” kiálló migránsokat, stb.), vagy csak valami féle hangulatkeltésről van szó.
Pl.: http://nol.hu/belfold/veceket-vitt-a-menekulteknek-ivanyi-de-eselye-sem-volt-felallitani-azokat-1618281
Orbán Viktor a keresztény politikusok úttörője, ő biztos nem hagyná, hogy ilyen dolgok történjenek emberekkel, akik nagy veszélyt hordoznak, de köztük sokan mégis keresztény testvéreink!

A kérdés valóban roppant összetett, s mindenképp nagy erőfeszítéseket kell tennünk, egyénileg is, hogy minél jobban megértsük. Tudomásom szerint Magyarországnak, a vezetőségnek és a legtöbb magyar embernek az a véleménye, hogy segítenünk kell rajtuk, de elsősorban nem a határon, hiszen az már csak tűzoltás, hanem sokkal inkább otthonaikban. A megértésre való törekvésünknek az is része, hogy halló és értő fülekkel figyeljük a híradásokat. Magyarország már több humanitárius segítséget küldött ki Szíriába, fölszerelt ott egy kórházat, a Katolikus Egyház több alkalommal is kijuttatott oda pénzbeli és egyéb adományokat. Ezekről is vannak híradások, csak korántsem olyan harsogók, mint azok, amelyek valójában nem segíteni akarnak, hanem hangulatot szítani. Az értő hírfigyelésre kézenfekvő példa az említett személynek az esete. Vajon mi volt a célja ennek az egyházi vezetőnek? Ha igazán a segítő szándék, akkor mielőtt nekivág a jótékonykodó útjának, tájékozódik, hogy mivel tudna leginkább segíteni. Ezeken a helyeken jelen vannak az egyházi és állami segélyszervezetek. Nem tudom, kit lehetne megvádolni a határon lévő honfitársaink közül, hogy a sorból kiálló migránsokat rendszeresen bántalmazzák, megerőszakolják?! Aki ilyen hazugságokat terjeszt azokról az emberekről, akik ott vannak jelen ebben a súlyos helyzetben, áldozatos munkával próbálnak segíteni..., nem is találok szavakat, hogy mivel jellemezzem az ilyen rémhírterjesztőket. Bizonyára valóban szükség van wc használatra, s nem derül ki a híradásból, de láthatóan súlyos akadályai vannak ennek. Ezt a hírt megneszelve, a leleményes jóakaró nekivág teherautójával, hogy majd ő megoldja, nyilván azzal a föltételezéssel, hogy akik ott vannak, azok nem akarják megoldani ezt a helyzetet, netán még ő is feltételezi a határon szolgálatot teljesítő katonákról, rendőrökről (?), hogy az említett gaztettekre képesek. Lemegy nagy igazságosztóként, és hogy súlyt adjon cselekedetének, magával viszi a tv stábot is. A terve remekül sikerült. Az egész ország fölkapja a fejét, sokan emlegetik a nevét, ki így, ki úgy. Ő pedig otthonába térve hátradőlhet, hogy megpróbált segíteni, de nem hagyták. A gaztettekkel vádolt szolgálattevők pedig továbbra is ott vannak éjjel-nappal, és próbálnak helytállni. Az ilyen jótékonykodást leginkább azokhoz az embercsempészekhez tudom hasonlítani, akik látszólag jót tesznek az útnak indult migránsokkal, valójában azonban semmi más nem érdekli őket, csak a saját hasznuk. Ezt az esetet csak példaként hoztam fel arra, hogy a híradásokat lehetőleg minél körültekintőbben fogadjuk és úgy alkossunk véleményt."

Miért is annyira felháborító ez a levélváltás? A kérdező tipikus naiv jófiú. Igyekszik jó keresztény lenni. Hisz Orbán Viktorban, bízik benne, hogy a szörnyűségekről nem tud. Hallotta Iványi Gábor kétségbeesett felhívását, hogy a keresztények nézzék meg saját szemükkel, mi folyik a határon, és megerősítést kér, hogy a helyzetet az Egyház megvizsgálta.

A válasz az, ami megdöbbentő. Gyakorlatilag semmi másról nem szól, mint szerecsenmosdatásról ("Magyarország már több humanitárius segítséget küldött ki Szíriába, fölszerelt ott egy kórházat, a Katolikus Egyház több alkalommal is kijuttatott oda pénzbeli és egyéb adományokat.", és Iványi szidásáról ("Az ilyen jótékonykodást leginkább azokhoz az embercsempészekhez tudom hasonlítani, akik látszólag jót tesznek az útnak indult migránsokkal, valójában azonban semmi más nem érdekli őket, csak a saját hasznuk."). (Az már csak mosolyt fakaszt, hogy Iványi annyira "gonosz", hogy persze nem is keresztelhette az orbán-gyerekeket. Pedig ez így történt, még Balog miniszter is elismeri egy interjúban). A visszaélések nem történtek meg (bár nem vizsgáltuk meg a kérdést, de biztos nem!), Iványinak a segítsége is csak hatáskeltés. Ha nem engedik a határon segíteni, akkor ott nem is kell segítség, és kész! Aki meg mást gondol, az rágalmaz. ("Nem tudom, kit lehetne megvádolni a határon lévő honfitársaink közül, hogy a sorból kiálló migránsokat rendszeresen bántalmazzák, megerőszakolják?! Aki ilyen hazugságokat terjeszt azokról az emberekről, akik ott vannak jelen ebben a súlyos helyzetben, áldozatos munkával próbálnak segíteni..., nem is találok szavakat, hogy mivel jellemezzem az ilyen rémhírterjesztőket.").

Egyértelmű: még csak megvizsgálni sem vagyunk hajlandóak, hogy mi folyik a határon. Félünk, hogy amit látnánk, az döntésre kényszerítene: Krisztus (és a menekültek) mellett vagy ellen?

Hát ezért érzem úgy magam, mint a kamaszok, fiatal felnőttek, akik rádöbbennek a szüleik becstelenségére. Sosem tagadnám meg az Egyházat, de a bűne rám is kihat. Fáj, és szégyennel tölt el. És hiába igyekszem tenni a jót, hiába próbálok segíteni. Az Egyház beállt asszisztálni egy bűnös, embertelen rezsim mögé, és ez az Egyház minden tagjának szégyene.

Az Úristen könyörüljön majd rajtunk az utolsó ítélet napján, amikor meglátjuk, hogy Krisztus volt jelen a széttépett testű gyermekben, a megerőszakolt muszlim lányban, a hazatoloncolt, és ott meggyilkolt fiúban! Amikor rádöbbenünk, hogy az egyetlen, legfontosabb parancsot hanyagoltuk el: "Szeresd felabarátodat, mint saját magadat!"

Gondolkodtam már ezen a bejegyzésen, csak mindig visszarettentem tőle. Évekig dolgoztam katekétaként, és egy évet hitoktatóként is. Tudtam, hogy sokakat megbotránkoztatok, ha őszintén írok a tapasztalataimról, ezért inkább halogattam. De most kisszámú barátaim egyike kért arra, hogy írjak róla, így nem maradt más választásom.

Először is: már az első keresztények igyekeztek átadni a következő generációnak a Jézusról, Istenről kapott tudást. Ezt akár hitoktatásnak is nevezhetjük. Voltak külön erre a feladatra tanítók, akik jól-rosszul, módszerekre odafigyelve vagy csak előadásokat tartva, mesélve vagy életre váltva oktatták a kezdőket. A történelem folyamán ez meg is maradt: a pap, a tanító minden korban tanította a gyermekeket és az Egyházba betérőket.

Fontos a szó: tanította. Nevelnie nem kellett, a család, a társadalom (úgy-ahogy) keresztény volt. A hitet ők adták át, a hitoktatás csupán a tudás átadására szorítkozott.

Viszont ennek a kornak vége. Az Egyház elvesztette a befolyását, Magyarország (minden ellenkező győzködés ellenére) nem keresztény ország. Ezt az üldözés idején elég jól meg is értettük. Természetesen voltak keresztény családok ekkor is, ahol a gyerekeknek a pap bácsi által megtanított katekizmus válasz elég volt arra, hogy az otthonról hozott hitet rendszerezze, tudással töltse meg. De sokan, főleg a 80-as években olyanok voltak, akiknek fogalmuk sem volt az alap tanításokról sem. Akik nem tudtak mit kezdeni az "Isten szeret", az "keresztáldozat", a "szentáldozás" és a többi, számukra üres, számunkra mindent jelentő mondattal.

Ekkortól számolom én a valódi katekézist. Sok-sok pap volt, latin és görög vegyesen, akik hihetetlen lelkesedéssel vetették bele magukat ebbe a feladatba. Mi is a katekézis? Hívő életre vezető, oktató-nevelő tevékenység. Nem csupán tanítás! Ezek a papok, ritkábban civil hitoktatók nem csak tudást adtak át, hanem a keresztény életbe is bevezették az azt egyáltalán nem ismerő jelölteket. Nem titok: ha ők nem lettek volna, én sem lennék keresztény, hiszen otthon semmi ilyenről nem hallottam. Sokan vagyunk, akik ennek a "hullámnak" a hatására csatlakoztunk az Egyházhoz. Az embernek volt egy komoly istenélménye, aminek hatására keresővé vált. Szerencsés esetben valahogy "betalált" a templomba (ez nem volt könnyű, a misszió és az evangelizálás ugyanúgy a béka feneke alatt volt, mint most), és (még szerencsésebb esetben) "kezelésbe vette" valami lelkes, katekézisre nyitott pap. Megismerte azokat a dolgokat, szabályokat, hagyományokat, érzéseket, amik egy keresztény családban magától értetődők.

Természetesen erre nem volt szüksége mindenkinek. A keresztény családok gyermekeinek elég, ha a tudást megkapják, hiszen a többibe "belenőnek". De hány ilyen keresztény család van? Ahol nem válik el és nem kefél félre apuka és anyuka, ahol természetes a napi ima, a böjt, nem poros a Biblia (sőt, nyitva van!), és a vasárnap szerves része, hogy a család templomba megy? Ahol valóban igyekeznek úgy élni, ahogy Krisztus kéri? Én nagyon kevés ilyet ismerek.

És most jön az a rész, amiért elkezdtem magát a bejegyzést. Ugyanis az elmúlt évek politikai változásainak a hatására a katekézis rovására ismét előtérbe került a hitoktatás. Ami (ismétlem) szükséges és jó dolog, a keresztény családok gyermekei részére (bár ott is tud gondot okozni az esztelenül nagy tananyag, aminek semmi köze a gyermek fejlődéséhez, de ez egy másik kérdés). De nem való mindenkinek.

Mi is a mai helyzet? Minden általános iskolás gyereknek választania kell: hittant vagy erkölcstant tanul? Gyakorlatilag sok helyen kötelező lett a hittan (ezt segítik a "kamu" egyházi iskolák is, amikor a falu egyetlen suliját megkapta valamelyik egyház, és onnantól akarják vagy sem, az egyházi iskolákban megszokott szabályok érvényesek mindenkire), méghozzá a meglévő, keresztény gyermekekre szabott könyvek és tanmenet alapján. Kovács Pistike 1. osztályos tanuló, aki vallástalan közegből jött, egyszerre belecsöppen. Rászólnak, hogy imádkozzon, amikor azt sem tudja, mi az. Ha Pistike jó gyerek (tehát jól alkalmazkodó, engedelmes), akkor megtanulja szépen az imákat, és elmormogja, mint az Anyám tyúkját. Ha rossz gyerek (tehát individualistább, bátrabb, vagányabb), akkor végigpoénkodja. Melyik a jobb? A hitetlen képmutatás, vagy a hitetlen gúnyolódás?

Amikor Pistike nagyobb lesz, megnőnek a problémák is. Ha ő a jó gyerek, akkor igyekezni fog úgy élni, ahogy tanulja. Otthon ennek nem igazán fognak örülni :). Legalábbis kevés szülőt láttam boldognak azért, mert a gyerek "belepofázik" az életébe, és "osztja az észt", hogy ne egyenek húst a nagyböjtben (de legalábbis nagypénteken), hogy a nővére ne pasizzon, hogy ne mondják a bablevesre, hogy imádom... (Ne értsetek félre! Nem vagyok híve az össze-vissza szexnek, fontosnak tartom a böjtöt, és az imádás szó helyes használatát, de azt nem tartom helyesnek, ha ezt papagájként ismételgeti egy kisgyerek, csak azért, mert tanító néni is ezt mondta.) Pistikét mindig helyre rakják, amitől kicsit meghasonlik. De aztán kialakul a már az imádságnál ismert helyzet: hittanórán mondom/írom, amit kell, egyébként élek, ahogy nekem jó.

Ha Pistike rossz gyerek, akkor ő a rendbontó. A tanult történeteket "ez hülyeség"-felkiáltással szakítja félbe, az erkölcsi tanítást kiröhögi. A haverjainak, szüleinek eleve úgy meséli, hogy milyen baromságokat hallott hittanon.

Isten útjai kifürkészhetetlenek. Természetesen Pistike is eljuthat a hitre. Csak a kötelező hittanon kicsit nehezebben, mint máshol, hiszen vagy a képmutatás, vagy a gúnyolódás alakul ki benne.

Mi lenne szerintem a megoldás? Katekézis minden iskolában, szigorúan önkéntes alapon. Ha "menő" a pap, a katekéta, ha valóban sugárzik belőle a szeretet, akkor a gyerekek nyitni fognak felé. Kevés tényanyag, sok nevelés, sok játék, kis létszám... ja, ezt így az állam nem finanszírozza? De miért is kéne neki? Finanszírozza az Egyház (azt már csak zárójelben teszem hozzá: méltó módon. Ne kelljen "létszámot hazudni", hiszen ha az egyik évben 2 gyerek jár, a következőben már 6 fog, ha a katekéta hűséges marad, utána meg már 15, aminél több ne is járjon... de ha rákényszerítjük a katekétát, hogy "felhajtson" 8 gyereket, és így is a tanári fizetés felét adjuk neki, akkor bizony frusztrált lesz, és nem a hit örömét, hanem a saját kétségeit fogja átadni. Mondhatjátok: így simán lehet "lógni", hiszen "eredményt" nem mutat fel, lehet, hogy nem is melózik, csak a fizetést veszi fel. Erre mondom: olyan embereket alkalmazzunk katekétának, akikben megbízunk, akik gyanú felett állnak. Csak ebben a bizalmi közegben lehet az Isten iránti bizalmat átadni. Az evangelizáció bizony időigényes dolog!)

És természetesen a hitoktatásra is szükség van. A parókián, ahol mindig is a helye volt. Oda azok járnak, akiknek megvan az alapjuk. Ők értik, mi az az áldozás, nekik nem vicc a gyónás, és a Corpus a kereszten nem "artista". Nekik van szükségük arra a tudásra, amit a hittan adni tud, a többieknek csak akkor, amikor már a hitük megvan.

Meg kell értsük: a hitoktatástól senki nem lesz jobb ember. Minden náci járt hittanra, és pár évvel később mégis elkövették az emberiség legnagyobb gaztettét. Sztálin még teológiát is tanult. A teológiai tudás nem ad hitet, nem ad erkölcsöt. A tudás kell a megalapozott, felnőtt hithez, de a hit nélküli teológiai tudás inkább káros, mint hasznos.

Sikerült megutáltatnunk az emberekkel a hittant, hála a kötelező hitoktatásnak és az iskolák átpasszolásának. Sikerült a vasárnapi Szent Liturgiát/szentmisét is megutáltatni, hála a boltbezárásnak. Azt ki lehetett javítani. Bízom benne, hogy ezt is ki lehet, hogy elég bölcsek vagyunk, hogy nem hagyjuk, hogy kihasználjon minket a mostani horthysta rezsim. Az idő nem fog visszafordulni, sosem lesz többet "népegyház" (ne is legyen). Ne viselkedjünk hát úgy, mintha az lenne.

Ismét érdekes dolgok történtek a közéletben. Olyanok, amik a józan embereknél kiverik a biztosítékot. Ez nem feltétlenül baj. Nem véletlen, hogy nem Teréz anya ment politikusnak. Ma már nincsenek Deákok, Barossok, Klebelsbergek, a mai politikusok elsősorban megélni (pontosabban jól élni) szeretnének, hatalmat akarnak, nem szolgálni. Ismétlem, ez nem baj, az erkölcsiség őre nem a kormány kell legyen.

Mi hát a bajom (már megint)? Gondolom, sejtitek már. Ok, a kormány elkövet egyes mocsokságokat. Ok, sokszor a saját szekerüket (ja, bocsi, biciklijüket) tolják. De mit csinál erre az Egyház? Int, figyelmeztet, tanácsot ad? Nem. Legjobb esetben csöndben marad, rosszabb esetben asszisztál.

Mikre gondolok? És mit kellene tenni? A teljesség igénye nélkül:

1. Menekültek. Írtam már róluk, és tudom, a véleményem nem egyezik sokak véleményével. Legtöbben időzített bombának, potenciális terroristának tekintenek minden menekültet, a csecsemőtől az aggastyánig. Honvédelemnek állítják be a rájuk való vadászatot. Kormányunk is ezt teszi. Lépten-nyomon az illegális, iratok nélkül az országba szökött migránsokról hallunk.

De mi a helyzet azokkal, akik nem akarnak a kerítésen "átlógni"? Akik regisztráltatni szeretnék magukat, hiszen valóban menedéket kérnek? Megmondom. Napokig, hetekig várnak a határon esőben, fagyban, étel és víz nélkül. A civil segítők "csempészik" nekik a kaját és a pokrócot. Állatként bánnak velük gyakran a hivatalnokok, a határőrök (persze kivétel itt is van).

Voltak hírek, amik még a közmédiáig is eljutottak (persze nem sok). Pl. a menekült (persze migránsnak nevezett, hiszen úgy kevesebb részvétet kelt) gyermek, aki a több napi éhezéstől, fagytól életveszélyes állapotba került, és mentőhelikopterrel szállították kórházba (de az már nem hír, túlélte-e a vendégszeretetünket).

Mit kéne tennünk? Ott lenni. Segíteni a civileknek, ételt, meleg ruhát vinni. Szégyen, hogy a katolikus egyház szervezett formában nem vesz részt ebben a munkában. És persze felszólalni az embertelenség ellen, akár alkalmas, akár alkalmatlan.

2. Iskola. Magyarországon mindenki ért a focihoz, az oktatáshoz és a gyerekneveléshez. Mindenhol szidják a gyerekeket, hogy milyen szemtelenek, buták, semmirekellők. és persze a tanárokat is, mert nem nevelik meg őket, és nem tudnak semmit a kölykök. Tehát mindenki látja, hogy baj van.

Ha az indulatokat elvesszük (hiszen tényleg bosszantóak a helyet át nem adó, hangoskodó fiatalok a járműveken), akkor meglátjuk a gyerekek iszonyatos leterheltségét. Hogy 6-7 tanóra után még 2-3 órát tanulni kell, és akkor még nem beszéltünk a szakkörökről, fakultációkról és a nyelvtanulásról. Az iskolában nincs idő ismételni, csak "leadják" az anyagot, megbeszélni, feldolgozni nincs idő. Mégsem tudnak a gyerekek semmit, a tényanyag hamar elillan, és mivel hatalmas mennyiségű lexikális anyag van a fejükbe, így nincs már erejük sem kérdezni, utánanézni ennek-annak. A kreativitásuk, tudásvágyuk legkésőbb 5. osztályos korukban elvész. A tankönyvek használhatatlanok, a tanterv maximalista.

Mit kéne tennünk? Először is felszólalni, minden létező fórumon. Elmondani, hogy ez nem normális.  hogy a gyereknek joga van gyereknek lenni, játszani, kérdezni, álmodozni. Hogy erre időt kell neki adni. Másodsorban pedig nem asszisztálni a diákok túlterheléséhez. Most meg fogtok kövezni: többek között bizony a kötelező hittanra/erkölcstanra gondolok.

Az évek során több száz okos, kedves, érdeklődő gyereknek tartottam hittant. Voltak köztük jó és rossz tanulók, szófogadók és csibészek. Mind önként jöttek, az egyik legfőbb fegyelmezési eszközöm az volt: ha nem tetszik, menj haza! Most kötelezően járnak hittanra. Mennyit ér vajon ez? A XX. század két nagy rettenetét olyan emberek követték el, akik mind tanultak hittant. A nácik, a nyilasok, a bolsevikok, mind-mind kötelező iskolai hitoktatásban részesültek (most mondhatjátok: a Szovjetunióban tuti nem! Ott tényleg nem, bár az úttörőben is folyt "lelki képzés". De Lenin, Sztálin, a forradalmárok bizony mind hittanosok voltak). Ők mindannyian arra példák, hogy nem lesz jobb ember valaki a hitoktatástól. Főleg a kötelező hitoktatástól...

Ez az egész "kötelező hittanos" mizéria arra volt jó, hogy a társadalmat az Egyház ellen fordítsa. Ráadásul a szánkat is befogták vele, hiszen hogyan követelhetjük az oktatási reformokat, ha éppen mi akadályozzuk őket?

4. Nők háttérbe szorítása. Igen, most mondhatjátok: hazabeszélek, hiszen én is nő vagyok. Valahol igazatok van, tényleg érzékenyen érint ez a téma, de talán pont azért, mert nem vagyok érintett. Bár a nővérem mellett van 3 fiútestvérem, mi mindig teljesen egyenrangúak voltunk, ugyanúgy mosogattunk, és ugyanúgy cseréltünk villanykörtét, nem volt "fiú munka" és "lány munka".  A párommal is ez a helyzet, ő sem érzi, hogy neki kéne irányítania, hiszen "csak" egy nő vagyok, és én sem érzem úgy, hogy háttérbe kéne húzódnom mellette. Természetes, hogy elmosogat vagy megfőz, ha van ideje, mint ahogy nekem is természetes, hogy mosok, főzök, vagy a kertben gyomlálok, ha nekem van időm.

De azért, mert én nem vagyok érintett, még látom, hogy mi a tendencia. Vak komondoros képviselők, szexista dumák Tarlóstól, "nőknek nem való a miniszterség, nem bírnák" Orbántól. Női princípium (mi a franc az?). "Tehetsz róla, tehetsz ellene"-kampány. 

Ebbe a sorba illik bele Kósa Lajos mai szövege, aki szerint tök fölösleges a sportban mindenki által köztudottan jelen lévő fizikai és szexuális erőszak kivizsgálására bizottságot felállítani, hiszen a versenysportra más szabályok érvényesek. Ott szabad, ami máshol esetleg nem.

Mit tehetnénk? Hát, itt nehéz okosat mondani, ebben nem túl jó az Egyházunk, sőt! Elsősorban fel kéne fognunk, hogy Isten az embert teremtette saját képére és hasonlatosságára. Nem csak a férfit, a nőt is. Ha ezt felfogtuk, akkor elkezdhetünk lépni: felszólalni a megkülönböztetés ellen, beszélni az emberi méltóságról, az egyenlő bérezés fontosságáról, a nemek közötti egyenlőségről (és nem egyformaságról). De elsősorban ezt valóban el is kell fogadnunk.

Sorolhatnánk még a példákat, a közmunkások jobbágysorba süllyesztését, a Matolcsi-alapítványok lopásait, a haveroknak adott földeket és trafikokat, a stadionépítéseket, a Budai Vár lenyúlását, a Liget tönkretételét... de elég volt most ennyi. Hiszen így is üvölt a fülünkbe Babits verssora: "Vétkesek közt cinkos, aki néma!"

Az elmúlt hetekben ismét fellángolt a vita: legyenek-e nyitva a boltok vasárnap? Pedig a kérdés igazából soha nem ez volt. Inkább így kellene megfogalmazni: kötelező legyen-e a boltokat zárva tartani vasárnap?

Tudjuk: egy éve senkit meg nem kérdezve, a KDNP javaslatára tették kötelezővé a zárva tartást (most ugyanúgy, senkit meg nem kérdezni törölték el a törvényt). A magát kereszténynek valló látszatpárt érvei látszólag tetszetősek voltak: az Úr napja legyen megszentelve, mindenki eljuthasson templomba, pihenhessen a családjával. Ne lehessen munkára kényszeríteni senkit.

Már akkor is sántított ez az érvelés. Száz és száz olyan szakma, hivatás van, aminek képviselői bizony dolgoznak vasárnap. Mivel a demagógiát utálom, ezért kihagyom azokat, amiknél nyilvánvaló a kötelező készenlét, mert életmentők: az egészségügyet, rendőrséget, tűzoltóságot. De ezeken kívül is rengeteg, vasárnap is dolgozó ember van ám! Nézzünk egy pár példát!

• Mint legfontosabbakkal, velük kezdem: gyerekek. Kedves vasárnapi munka ellen érvelők, ugye, nem külditek leckét írni, kötelező olvasmányt olvasni a gyereket vasárnap? Hiszen neki ez a munkája! És ti sem tanultatok, készültetek vizsgára vasárnap, egyetemistaként, vizsgaidőszakban sem?
• Ugye, nem akartok moziba, színházba menni? Mit gondoltok, a jegyszedőnek, a büfésnek hobbi, hogy ott van? A színészeknek sem lenne jobb dolga?
• Tankolni? Ugyan már! A benzinkutasnak is pihennie kell!
• Strand, állatkert, cirkusz? Persze, már tudjátok, hogy bukó.
• Ja, a templomba gyalog is el lehet ám jutni! Ugye nem akarjátok a járművezetőket munkára kényszeríteni?
• Ezek után világos, hogy a vonat, a busz sem jár? Hiszen az ott dolgozóknak is van családjuk!

Szélsőséges példák? Dehogy! Hiszen ezek az emberek hétről hétre munkára vannak kényszerítve. Azaz... és igen, itt van a kutya elásva. Valóban kényszerítve vannak a munkára (a gyereken kívül, akit elzavartok leckét írni)?

Félek, a maradék népszerűségemet is lerombolom, de akkor is leírom: Magyarország nem keresztény ország. A legtöbb embert egyáltalán nem érdekli, hogy szombat van, vasárnap vagy egy ünnepnap. Sőt, általában a keresztényeket sem. Kevés család van, ahol a vasárnap valóban ünnep, általában ekkor van idő liturgia után egy kis takarításra, az apró szerelésekre, fűnyírásra, a gyerek kikérdezésére (már megint ez a fránya munka!). Aki nem keresztény, az annyit érez, hogy nem kell dolgozni menni. Ha van családja, akkor utál hétvégén dolgozni (szombaton is!), mert akkor vannak otthon a többiek. De ha nincs, akkor ez sem szokott gond lenni, örül a bérpótléknak, és a hét közbeni pihenésnek (hiszen egy félórás hivatali ügyintézés miatt nem kell szabit kivegyen. Van ennek haszna!).

Nem baj, sőt, nagyszerű, ha legalább mi, keresztények valóban megszenteljük az Úr napját. De ez a mi dolgunk, nincs jogunk rákényszeríteni senkire.

Hogyan lehetne akkor megoldani, hogy senkit ne kényszeríthessenek munkára? Ha ez a kormánynak valóban annyira fontos, akkor meg kell emelni a vasárnapi bérpótlékot. Miért ne lehetne 200, akár 300%? Higgyétek el, tolongani fognak az önként jelentkezők! A keresztények pedig nyugodtan otthon maradhatnak, senki sem kényszeríti őket semmire.

Valami miatt az egyházak úgy viselkednek, mintha a Horthy-korszakban rekedtek volna. Kiszolgálják a hatalmat, és tartják a markukat. Kapnak is sok mindent: iskolákat, kötelező hit-és erkölcstant, érseki hivatalt, Csodák tornyát... a baj az, hogy ennek ára van. Aki ad, az követelhet is. Elvárhatja, hogy a nyilvánvaló erkölcstelenségek ellen se emeljük fel a szavunkat, hogy "belesimuljunk a vonalakba".

Ebbe a sorba álltunk be a kötelező vasárnapi zárva tartással is. Higgyétek el, aki nem keresztény, az attól nem lesz az, ha nem tud a gyereknek vasárnap cipőt venni! Viszont az ellenérzése megnő, és elsősorban az Egyházat, rosszabb esetben Krisztust fogja szidni érte.

Ma már a keresztények kisebbségben vannak. Ne higgyük, hogy azzal, hogy úgy teszünk, mintha az 1900-as évek elején lennénk, visszajön az a "régi, szép világ" (amitől Isten mentsen!!!). Próbáljunk meg 2016-ban a XXI. századba illően gondolkodni, cselekedni. Tanuljuk meg végre a demokráciát, az igazi szabadságot (azt, amit Krisztus hirdetett).

Szenteljük meg a vasárnapot. Menjünk templomba, és ne dolgozzunk (ja, az asszony főz otthon? Takarít? A mosatlan marad hétfőig, vagy azért elmosogat? Esetleg neki ez a hobbija?). De ne akarjuk a saját akaratunkat rákényszeríteni senkire.

Innentől sem kötelező nyitva tartsanak a boltok, az egész "cirkusz" azért ment, hogy ne legyen kötelező zárva tartaniuk. Tanulnunk kell még a szabadságot és a demokráciát, ha a tiltást találjuk a legjobb megoldásnak.