Sokan nem is gondoljátok, mennyire utálom a politizálást! Indulatokat szül, egymást szerető emberek esnek egymásnak, megemelkedik a hangerő, a vérnyomás, és összességében semmi nem változik, csak mindenkinek elromlik a hangulata. Ennél csak azt utálom jobban, ha este van a politizálás, mert akkor ebben a felfokozott, sokszor ellenséges hangulatban kell aludni menni. Brrrrrrrrrrrrr!!!

Viszont magát a politikát hasznosnak és fontosnak gondolom. Úgy érzem, mindenkinek joga, sőt, van, akinek kötelessége, hogy a közélet dolgaihoz is hozzászóljon. Kötelessége az Egyháznak (nem a papnak!!!), és az értelmiségnek (másik kérdés, kik az értelmiség, de most nem ez a téma). És végre úgy tűnik, az értelmiségnek az a része, amelyik a magyar történelemben már annyiszor felvállalta, hogy fellép az igazságtalanságok ellen, felébredt. Nekem persze a szívem szakad, hogy nem az Egyház kiáltotta: eddig, és ne tovább! Ne döntsétek nyomorba az embereket, ne neveljetek alattvalót a gyerekekből, ne silányítsátok végrehajtóvá az értelmiséget, rabszolgává a munkásokat! Ne hagyjátok, hogy éhezzenek a gyerekek, ne lopjatok arcátlanul, ne hozzátok vissza az "urambátyám" - világot! Vagy ha megteszitek, akkor legalább ne nevezzétek magatokat kereszténynek!  Nem szóltunk, talán észre sem vettük, mi történik. De ha mi nem tettük, megtette más.

Igen, már megint a pedagógusok. Az általam is sokszor leszólt, lesajnált, birkának titulált pedagógusok. Elég volt, hogy egy bátor ember kiállt, és jelezte, hogy betelt a pohár. Egy másik bátor meg felvállalta, hogy elsőként csatlakozik. Tudjuk, élre állni, és elsőként, névvel csatlakozni a legnehezebb. Utána már könnyebb: jöttek, először százak, aztán ezrek. Már nem is csak pedagógusok, hanem szociális szakemberek, bányászok, levéltárosok, buszvezetők...

Először csak aláírás. Utána helyi megmozdulások. Aztán a tüntetés, ahol senki nem anyázott, senki sem rongált, még egy csokispapírt sem dobott el senki. Aztán szakadó esőben állt némán tízezer ember. Akik (bármit is mond a lejárató propaganda) nem pénzt akartak. Hanem demokráciát, szabadságot (bár ezt nem így mondták). Azt, hogy ne legyen besúgórendszer. Azt, hogy kiszámítható, tervezhető legyen az iskola, tanárnak és diáknak egyaránt. Azt, hogy a magolós, lexikonszagú tanulás a múlté legyen, és lehessen gondolkodni tanítani a gyerekeket. Azt, hogy az arrogancia eltűnjön a közéletből, és felváltsa a valódi párbeszéd. Azt, hogy a döntéseket szakemberek hozzák, ne pártfunkcik.

Szép volt. Szép és méltóságteljes. Nem volt pártszínezete, nem a baloldal szervezte (béna az ehhez!), nem Soros pénzelte (kellett is pénzelni!). Emberek, balhézni nem akaró, de jogaikkal tisztában lévő, és másokért felelősséget vállaló, bátor emberek hívták össze ezt a tüntetést.

Ha itt vége lesz, nem lesz hatása. De talán nem lesz vége... Hátha a kockás ing, a gyerek otthon tartása valamit megértet a hatalommal. Hiszen ők talán tényleg elhiszik, hogy csak pár fizetett hőzöngő balhézik (bár nem, ennyire hülyék nem lehetnek!). Talán így lehet kényszeríteni a kormányt, hogy elgondolkodjon. Hogy softdiktatúra helyett valódi demokrácia legyen. Hogy szabadság legyen végre, amiről ifjú koromban annyi szépet hallottam Orbán Viktortól, Kövér Lászlótól! 

Az a néma öt perc figyelmeztetés volt. Még kér a nép! Senki sem akar balhét. de változást igen.