Az elmúlt hetekben két közéleti szereplő is megosztotta gondolatait a női hivatásról. Érvek hangoztak el mellettük és ellenük, gyakorlatilag minden úgy történt, ahogy szokott: józan emberek folytattak gyilkos vitákat, hogy minden szempontot figyelmen kívül hagyva meggyőzzenek olyanokat, akiket szintén nem érdekelnek a racionális szempontok. Folyik az érzelmi alapú szájkarate, ölik egymást barátok, kollégák, és szinte senki nem figyel a lényegre.
Hiszen miről is van szó? Először is nézzük Ákos véleményét, akit a magát kereszténynek valló jobboldal, és ennek következtében sok naiv keresztény a "saját emberének" tart (és ilyenkor szintén nem kellenek az észérvek. Ákos keresztény és kész, akkor is, ha ő pl. 15 év együttélés, és 3 gyerek után vette el élete párját, hiszen saját bevallása szerint nem vonzotta a házasság). Szerinte „a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem. (…) [A dolguk] a női princípiumot beteljesíteni, nem? Valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni”"
Hasonló Kövér László házelnök véleménye: „Azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk.”
Ákost akár hagyhatjuk is. Divatos megmondóember, magyar Coelho, aki tudja a tutit. Felkarolta a rendszer, szeretni kell, mert a mi kutyánk kölyke (vagy utálni, mert "fidesznyik", mindenki választhat kedve szerint), de végeredményben csak egy énekes, aki egy senki által nem nézett TV huszadrangú műsorában osztja az észt. Azt gondol, azt vall, azt tesz, amit akar. Nem is foglalkoznék vele, ha a véleménye nem csengene annyira egybe a házelnök véleményével...
... azzal ugyanis már gond van. Kövér Lászlót lehet szeretni (bár még nem láttam embert, aki szeretné), lehet utálni (azt annál inkább), de nem lehet elvitatni: ő a házelnök. Az ország egyik közjogi méltósága. Aki ráadásul a véleményét nem a sarki kocsmában, nem a kisunoka babazsúrján, hanem a kormányzó párt közgyűlésén mondta el. Ilyen körülmények között nincs helye magánvéleménynek, ezt egy hivatásos politikus tudja jól. Ha ő ilyet nyilatkozott, akkor ez nem a személyes véleménye, hanem a kormányzó párt és annak vezérének a véleménye.
Nem akarom most elkezdeni, mennyire ledegradálja a nőket az, hogy életük értelmének egyedül a szülést állítják be. A két véleményvezér egybehangzóan mondja: a nő függjön (a párjától vagy az apjától), és szüljön NEKI. Nem magának, nem a társadalomnak, nem. A párjának vagy az apjának, mindenki döntse el.
Nos, kérem, én is nő vagyok. Nem dolgom, hogy ugyanannyi pénzt keressek, mint egy férfi, de azért valahol zavar, hogy két diplomával, vezető beosztásban kb. 100 ezer Ft-tal kevesebbet kapok, mint egy kezdő buszvezető. És sajnos az árak nekem is ott vannak, ahol a férfiaknak, tehát azért csak megpróbálkozok ezzel a pénzkereséssel...
... ugyanis nem akarok függni senkitől. A páromtól sem. Apámtól sem. Akkor sem, ha az lenne a női princípiumom beteljesítése (mi a franc az a női princípium?), hogy gyereket (unokát) szüljek a kedvesemnek (vagy apámnak).
No, itt álljunk meg egy percre! Én nagyon szeretem apámat. És még jobban szeretem a páromat. De életemnek nem lehet az az értelme, hogy megfeleljek nekik, kiszolgáljam őket. Tudom, vadat mondok, de ha a férfinak ilyen igényei vannak, akkor cselédlányt fogad. Más igényeinek kielégítéséhez pedig prostihoz fordul. Egy egészséges , normális magabiztossággal, énképpel rendelkező férfi társat, méghozzá önálló, egyenrangú társat keres. Akinek nem az a célja, hogy HOZZÁ TARTOZZON, hanem teljes, felnőtt személyiségével mellette dönt, és onnantól ÖSSZETARTOZNAK. Közös elhatározással vállalnak, vagy nem vállalnak gyermeket (és nem a nő szüli "valakinek"). Lehet, hogy egy ilyen viszonyban a női princípium (amiről még mindig gőzöm sincs, hogy micsoda) sérül, de az egyén kiteljesedhet.
De nem ez itt a fő gond, keresztény testvéreim! Érdekes módon, egy dologról nem beszéltünk. A Biblia a Teremtés könyvében leírja: az embert Isten saját képmására teremtette, férfinak és nőnek teremtette. És a dolguk: szaporodjanak, sokasodjanak, hajtsák uralmuk alá a világot. Nem a férfi, és nem a nő. Hanem az ember, aki férfi vagy nő.
A katekizmus első kérdése, hogy miért élünk a világon. Katolikusok milliói tanulták: "Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, azt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre."
Hoppsz! Hol van itt az unokaszülés? A másikhoz tartozás parancsa? Persze, beszél a Biblia külön férfiról és nőről, de ott is kicsit másképpen, mint a Kövér Ákos duó: "A férfi elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik..."
Hűha! Itt egy kis baj van, hiszen a nőnek kéne ragaszkodnia, nem?
Azért nem olyan egyszerű a képlet. Igazából nem is mondtak ők olyan hülyeséget (na jó, de). Az EMBER szeret tartozni valakihez. Jó dolog ez (mondom én, aki mindig hangsúlyoztam, hogy csak azzal vagyok hajlandó együtt lenni, akivel jobb, mint egyedül). Viszont a kötelező unokaszülésről ne beszéljünk... Teréz anya is kiteljesedett személyiség volt. Apácák milliói mondtak le önként a gyermekszülésről. Nők milliói szülnének, de valami rajtuk kívülálló okból nem tehetik meg. És bizony, olyanok is vannak, akik nem akarnak szülni. Nincs ember, aki ebbe beleszólhatna.
Rengeteg neurotikus, gyermektelen nő van. És nagyon sok neurotikus gyermekes. Sok férfi boldogtalan utód nélkül, és sok boldogtalan gyermekkel. Egyszerűen nem ez számít. Nem lehet azt mondani, hogy a nő (vagy a férfi) csak így, vagy úgy teljesedhet ki. Ugyanis mindenki személyiség, Isten egyedi és utánozhatatlan terve. Ha Isten nem akar uniformizálni, ki az, aki megteheti?
Ez a "női hivatás/férfi hivatás"-kérdés eleve téves. Emberek vagyunk, és életcélunk egyénre szabott. Nő vagyok, de nem a női, hanem az emberi hivatásomat teljesítem. Nőként. Isten tervei szerint.
