Egy évvel ezelőtt, 2014. augusztus 6-ról 7-re virradó éjszaka kezdődött az iraki keresztények vándorlása: az Iszlám Állam elfoglalta Moszult, 120 ezer keresztény menekült el a Ninivei-síkságról. Azóta a pokol elszabadult, szinte az egész Közel-Keletről menekültek százezrei indultak el biztonságosabb helyek, főleg Európa felé. Időközben olyanok is csatlakoztak hozzájuk (jórészt Afrikából), akinek az élete nem a háború, hanem az éhezés miatt került veszélybe. Összességében milliók vándorolnak, és érkeznek meg lassan Európába. Sokan pont hozzánk.
A menekült-kérdés mára már szinte tarthatatlanná vált. Ezrek érkeznek naponta, férfiak, nők, gyerekek, akik élni akarnak, ezért vállalták a gyilkos utat, a nehézségeket, a fájdalmakat. Mi meg értetlenül nézünk: kik ezek? Mit akarnak? Az idegen mindig gyanús, hát még akkor, ha a tömeggel együtt járó vélt vagy valós veszélyekre a tévéből, rádióból, óriásplakátokról vagy az interneten keresztül lépten-nyomon figyelmeztetnek bennünket.
Nincs ma ember a földön, aki meg tudná mondani, hová vezet ez az új népvándorlás. De úgy érzem, keresztény emberként nem is ez a feladatunk. Ezzel foglalkozzanak a nálunk nagyobbak, az állami vezetők. A béke, az egyenlő esélyek megteremtése utópisztikus feladatnak tűnik, de másképpen nem állítható meg a menekült forgatag.
Minket, kisembereket ez a része a dolognak nem, vagy csak kevéssé érint. Mi csak látjuk, hogy a komfortzónánkból bizony ki kell lépnünk. Általában nem kíván nagy áldozatokat az új helyzet: menekültek alszanak az aluljárókban, át kell menni köztük. Menekültek vannak a parkokban, nem tudok labdázni a kutyával. Elállják az utat, esetleg hangosak. Kényelmetlenséget okoznak.
Amikor hallom, milyen gyilkos indulattal szidják ezeket az embereket, két dolog szokott eszembe jutni. Mi a világ szerencsésebb részén élünk. A Föld javainak jelentős része az európai (és amerikai) embereknek jut. Többé-kevésbé béke van. De mi lenne, ha ez megszűnne? Mi lenne, ha egyszerre elvesztenénk a megélhetésünket, és háború törne ki? Ha egy erőszakos csoport valamilyen isten nevében átvenné az uralmat, és pusztítani kezdene mindent és mindenkit, aki nem hódol be neki? Én tudom, hogy mit tennék. Felkapnám az unokahúgomat, megpróbálnám rávenni a családomat, a páromat, hogy jöjjenek velem, pénzzé tenném, amim csak van, és menekülnék. Elsősorban nem magamért, hanem a gyerekért, az ő jövőjéért. Ha kellene, végigmennék a fél világon, csak hogy őt biztonságban tudjam.
És amikor megérkeznék mondjuk Piréziába, akkor az ott élők látnák, hogy okos telefonnal megyek, jó cipőben (persze, hogy a túrabakancsomat venném fel az útra!), tiszta, szép gyerekkel, pénzzel a zsebemben. Látnák, hogy nem tudok pirézül. Vízumom sincs (nem volt idő csináltatni). Esetleg még a bőröm is más színű... Mit tennének a pirézek? Befogadnának, adnának lehetőséget, hogy éljek, hogy dolgozzak, hogy Katából hasznos felnőttet neveljek? Vagy kiutálnának, esetleg rácsok mögé dugnának? Nem tudom. Azt sajnos tudom, mi mit teszünk ebben a helyzetben.
Másik gondolatom, hogy kicsit több, mint 2000 éve egy migráns család kétségbeesve menekült. Hazájukban üldözést szenvedtek, pontosabban biztos forrásból tudták, hogy veszélyben az életük. Nem voltak papírjaik, nem törődtek semmivel, csak mentek-mentek Egyiptomba. Őket befogadták. Nem volt szögesdrót a határon, nem zárták be Szent Józsefet tiltott határátlépésért, és nem toloncolták vissza a Szent Szüzet és a gyermek Jézust vízum hiányában Heródeshez. Mi befogadnánk ma őket? Nem tudom.
A napokban olyan törvénycsomagot nyújtottak be, ami súlyosan sérti a menekültek emberi méltóságát. Családokat fognak szétszakítani, ártatlan embereket börtönbe zárni, bántalmazni, a segítőiket kriminalizálni, ha elfogadják a benyújtott javaslatokat. És sajnos nincs kétségem afelől, hogy elfogadják. Miért hagyjuk ezt? Szeretett Egyházam miért hallgat? Miért van, hogy egy-két egyházi vezető ugyan megszólal, és kéri az élet, az Istentől kapott emberi méltóság védelmét, de a magyar egyház összességében csak lapul? Miért nincs kint minden keresztény legalább a szabadidejében az utcán, hogy segítsen? Miért nem kapjuk szét akár puszta kézzel a szögesdrótot?
Ma (is) kint voltam köztük. Láttam a sebeket, amiket a szögesdrót tépett. Igen, lehet mondani: törvénytelen átmászni a kerítésen, maguknak okozták a bajt. Mint az a 71 is, akik az embercsempész furgonjában haltak kínhalált. Maguknak okozták a bajt, hiszen akár meg is várhatták volna, hogy visszatoloncoljuk őket... Bevallom: ha mi lennénk ilyen helyzetben, Pirézia határánál nem állítana meg a kerítés. És ha nincs más mód, fizetnék az embercsempésznek, csak Katát biztonságban tudjam.
Előbb-utóbb szembe fogunk találkozni Azzal, aki illegális bevándorló volt Egyiptomban. Hogy is mondta?
Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.” (Mt 25, 31-46)
Én vajon melyik oldalra állok majd? És te?