Kereszténynek lenni veszélyes. Ma, 2017-ben ugyanúgy, mint 1950-ben, vagy mint 60-ban volt. Csak más veszélyek leselkednek ránk. Nézzük, mik ezek!

1. Az élet elvesztésének a veszélye

Sok hely van a világban, ahol a kereszténységet, Krisztus tanításának a követését tiltják. Aki Észak-Koreában előáll azzal, hogy ő keresztény, hamar egy munkatáborban találhatja magát! És ott bizony heteken, vagy hónapokon belül meghal. Egyes arab államokban, sőt, Kína bizonyos részein (gyakorlatilag Pekingen kívül mindenhol), és még a világban sok helyen hasonló a helyzet. Hamar elveszítheti a keresztény ember az életét. Éppen ezért talán furcsa lesz, amit mondok: szerintem (!!!) ezek a "legkevésbé" veszélyes helyek ma a Krisztust követők számára. A kérdés feketén-fehéren áll: keresztény vagy, vagy sem? Erre kell választ adni. És az igen válaszban ott a hősiesség, a világ csodálata, és a vértanúk koronája... Ne értsetek félre: nem hiszem, hogy meghalni könnyű. De a döntés akkor is világos. És aki igent mond, és meghal, az bízhat Krisztus kegyelmében. Aki pedig bár szeretne, de (félelemből, kínzások hatására) nem tud igent mondani, az is bízhat ebben a kegyelemben. Elvenni csak a földi életet tudják. A lélek ebben az esetben érintetlen marad.

2. A közömbösség veszélye

 Vannak helyek a világon, ahol a kereszténységről egyszerűen nem illik beszélni. "A vallás magánügy!"-mondják. Itt nehéz kiállni, és büszkén, bátran kimondani, hogy a kereszténység nem egy vallás, nem egy szokásgyűjtemény. Nem tiltja senki, hogy vasárnap templomba menj, de furán néznek, ha böjtölsz, ha erődön felül jót teszel másokkal. Ha valóban Krisztus tanítása szerint élsz. És (valljuk be) ez nem is mindig könnyű. Hiszen nem fekete-fehér a világ! Miért nem elég az, ha néha (esetleg minden vasárnap) templomba megyek, egyházadót fizetek, adóm 1%-ról is rendelkezem, és közben élem életem, ahogy a többiek? Miért kéne nekem büdös csövesekkel lelkizni, tetves cigánykölykök fejét simogatni, elviselhetetlen vénasszonnyal bájcsevegni, fogyatékos emberek nyálát törölgetni, idegesítő férjet, házsártos feleséget elviselni? Miért kéne Krisztus parancsát (szeresd felebarátodat, mint saját magadat) annyira komolyan venni? Itt a veszély nem az élet elvesztése, hanem a "belesimulás a vonalakba". Az életemet semmi nem veszélyezteti, a jólétemhez, kényelmemhez viszont foggal-körömmel ragaszkodom!

Ezzel az a baj, hogy bár "papíron", a hivatalos statisztikák, a kereszteltek anyakönyve szerint keresztény az ember, igazából távolabb van tőle, mint az a koreai keresztény, aki megtagadja Krisztust. Mert ő ezt élete végéig bánja, és (pont ezért) bizakodhat a megbocsátásban. De mi nem bánjuk, hogy a könnyebb életet választjuk, hiszen "nem kell annyira radikálisnak lenni", "a vallás magánügy", "ennyit csak megérdemlek". Meg vagyunk keresztelve, de a krisztusi radikalizmust, a másik ember szeretetét, elfogadását elutasítjuk. Megválogatjuk, ki a felebarátunk, elit-klubként működünk (azért illik ma a civilizált világban "jó kereszténynek" lenni!), de a valódi kereszténységhez, a Krisztusért hozott lemondáshoz semmi közünk nincs (még meg is magyarázzuk, hogy az a "szerzetesek dolga").

Ez a veszély sokkal komolyabb, mint a fizikai halál. A közömbösség az üdvösséget veszélyezteti. Ez fenyegeti ma Európát és Észak-Amerikát. Egészen a közelmúltig ez fenyegetett minket is. De most eljött egy ennél is sokkal komolyabb veszély.

3. A bálványimádás

Amióta társadalmak léteznek, a világi vezetők mindig igyekeztek maguknak megnyerni az egyházak támogatását. Így volt ez már az őskori embernél (a varázslók dolga megszerezni a szellemek segítségét), Egyiptomban (a fáraó az isten fia), a Római Birodalomban (a császár a pontifex maximus), és a középkorban is (a király Isten által kiválasztott, az ő kegyelméből uralkodik).

A modern társadalom, az állam és az egyház szétválasztása megállította ezt a trendet. Persze, a támogatás most is fontos, ezért a normális vezetők igyekeznek biztosítani az egyházak jóindulatát. De a választott tisztségviselők nem tulajdonítanak maguknak szakrális jelentőséget. Egészen a közelmúltig ez nálunk is így volt, amikor bekövetkezett (számomra érthetetlenül) valami. A kormánypárt egyszeriben vallássá lett.

Honnan gondolom ezt?

- Ha valaki kritizálja, a hívek nem racionális válaszokat adnak, hanem személyes támadásként, legbensőbb valójukat érintő bántalomként reagálnak. Nem a pártjukat, hanem az életük értelmét látják elutasítva.

- A hitet tűzzel-vassal terjesztik, a másképp gondolkodókat eretnekeknek, nemzetárulóknak tartják. Fizikailag nem pusztítják el, de főleg azért, mert nincs rá lehetőségük (nézzük csak meg a fideszes kommenteket!).

- A hibákat, bűnöket nem veszik észre, ha meg már nem lehet "nem látni", akkor másokra való mutogatással magyarázzák ("ők többet loptak").

- Isteni erőt tulajdonítanak tárgyaknak (szent korona, szent magyar föld, stb.)

- A miniszterelnöknek isteni erőt, küldetést tulajdonítanak.

Mi is az igazi baj ezzel? Bálványimádók mindig voltak, és mindig lesznek, ezen nem tudunk változtatni. Csakhogy a mai bálványimádók egyben (névleg) keresztények is.

Miért mondom, hogy névleg? Mert annak vallják magukat, sokan egyházi tisztségeket viselnek, legtöbben templomba is járnak, de 

- gyűlölet van bennük a másképpen gondolkodók iránt, tehát Krisztus tanításának a lényegét utasítják el,

- megkülönböztetik az embereket nem, faj, vallás szerint,

- elutasítják a pápát, egyes püspököket ("demens vénember, vén marha" pápa, "migránssimogató eretnek" püspök),

- elutasítanak egyes dogmákat ("Krisztus a keresztényekért halt meg").

A mai Magyarországon a legveszélyesebb kereszténynek lenni. Az életünk nincs veszélyben, de fenyeget a nyugat "kényelmes" kereszténységének a csábítása és a bálványimádás, "orbánhívőség" is. Ha pedig mindkét csapdát elkerüljük, saját keresztény testvéreink küldenek virtuális máglyára, mint "migránssimogató hazaáruló libsit".

Ahogy szeretett és nagyra becsült tanárom mondogatta mindig: "Mi magyar görög katolikusok vagyunk." A világegyház, Ferenc pápa többször felemelte már a szavát a "kényelmi-kereszténység" ellen, Nagyon fontos lenne, hogy magyar katolikus egyházunk is elhatárolódjon az orbánizmustól, felemelje a szavát, és segítse híveit, hogy végre hazataláljanak Krisztushoz, és úgy éljenek, ahogyan ezt Ő akarja.

"Szeresd felebarátodat, mint saját magadat", akkor is, ha migráns, ha liberális, ha fideszes, ha cigány, ha meleg, ha sokgyerekes, ha vállalatigazgató, ha közmunkás. Ennyi kell, és nem több.